Környezeti politika

A MAGYAR PISZKE PAPÍR Kft. higiénia papírtermékek gyártója és forgalmazója, üzleti sikereinek elérése érdekében az eredményességet biztosító korszerű vezetési módszerek alkalmazására törekszik.

A Kft. vezetősége és minden munkatársa elkötelezett a környezet megóvása, és a felelős működés mellett, mivel az iparág jelentős hatással van a környezet állapotának alakulására. A Kft. fenntartható működésének kulcskérdését a környezettel való harmóniában látja.

A vállalat vezetése a gazdasági fejlődést az ökológiai és szociális szempontok figyelembevételével kívánja megvalósítani. A környezettel való harmonikus együttélés a cég filozófiájának egyik alapköve, amelyre a papír feldolgozástól, és az alapanyag beszerzéstől az értékesítésig a vállalat egész tevékenysége épül, s szerves részét képezi a döntési mechanizmusoknak. A Kft. célja, hogy tevékenységeit a rá vonatkozó környezetvédelmi jogszabályoknak és egyéb alkalmazandó környezetvédelmi előírásoknak megfelelően, vagy lehetőség szerint azokat meghaladva végezze, ezzel utat mutatva az iparág többi szereplőjének is, hogy törekedjen a tevékenységei által kifejtett környezeti hatások csökkentésére.

A MAGYAR PISZKE PAPÍR Kft. vezetése önmagára nézve kötelezőnek érzi a cég környezetvédelmi tevékenységének folyamatos javítását és a vállalat tevékenysége által kifejtett környezeti hatások csökkentését.

A fenntartható működés és a társadalommal való összhang megteremtése érdekében a MAGYAR PISZKE PAPÍR Kft. környezeti politikájában a következő irányelveket fogalmazza meg:

  • Környezettudatos gondolkodásmód kialakítása, a környezeti teljesítmény fejlesztése melletti elkötelezettség minden munkatárs részéről.
  • A termékeink fejlesztése során kiemelt szempontként kell figyelembe venni a termékek teljes életpályája során a környezeti negatív hatás csökkentését.
  • Megfelelés a jogszabályok, a szabványok követelményeinek, a hazai előírásoknak, a vevők elvárásainak, a változó üzleti igények mellett.
  • A környezeti tényezők, és hatások kézbentartása, és a fenntarthatóság érdekében a lehetséges környezeti hatások csökkentése.
  • A MAGYAR PISZKE PAPÍR Kft. a beszállítókkal, alvállalkozókkal kölcsönösen előnyös szállítói kapcsolatok kialakítására törekszik, és meghatározza elvárásait a vevői igények szerinti termék-előállítás, a környezet védelme és a munkahelyi egészségvédelem és biztonság fejlesztése érdekében.
  • Törekvés az érdekelt felek elvárásainak teljesítésére, a velük való kapcsolattartás minden területén.
  • A munkatársak folyamatos képzésének biztosítása.
  • A technológia, a munkakörnyezet fejlesztése a stratégiai tervek szerint.

Fentiek megvalósítása érdekében kollégáinkat folyamatosan tájékoztatjuk, és bevonjuk a szükséges intézkedések előkészítési folyamatába. Ösztönözzük a kollégákat, hogy a folyamataink környezeti és biztonsági szempontú javítására az ötleteiket osszák meg a szervezettel.

Bodrogai Ferenc
Ügyvezető